A prosztata megbetegedései

A férfiak húgy- és ivarrendszeri problémái között vezető helyet foglalnak el a prosztata betegségei, ezek a prosztatagyulladás, a prosztata jóindulatú megnagyobbodása illetve annak daganatos megbetegedése.

A prosztatagyulladás

Akut esetben a tünetek hirtelen, gyorsan alakulnak ki, a vizelés fájdalmat okoz, égető érzéssel társul és a vizelet teljes kiürítése is gondot okozhat. A lázat, hidegrázást és medencetáji fájdalmat is eredményező gyulladásos állapot bizonyos, a szervezetben normál körülmények közt is jelenlévő baktériumoknak a prosztatában és az alsó húgyúti szervekben való elszaporodása következtében alakul ki és gyakran együtt jár teljes húgyúti rendszer gyulladásával.A gyulladást okozó baktériumok nagymértékben a véráramba is bekerülhetnek.

A krónikus prosztatagyulladás tünetei azonban lassan, fokozatosan jelentkeznek, elhúzódóan, akár hónapok alatt alakulnak ki. Ebben az esetben is meghatározó a deréktáji, alhasi, a keresztcsontra és a combokra is kiterjedő fájdalom, és bár a betegség kezdetekor ez sokszor kisebb mértékű, mint az akut prosztatagyulladásra jellemző fájdalom, azonban az idő múlásával ez általában erősödik és állandósul a kellemetlen érzés. A krónikus esetekben jellemző, hogy a megbetegedést okozó baktériumok a prosztata mirigyállományán belül elszórtan találhatók, és itt illetve az alsó húgyutakban hozzák létre a gyulladásos állapotot, amely rendszerit időről időre visszatér és a tünetek pedig újból jelentkeznek.

A prosztatagyulladás mindkét típusa esetében meghatározóak a vizeletürítési problémák, ugyanis a gyulladt, megnagyobbodott prosztata mechanikai gátlást gyakorol a húgyvezetékre összenyomva azt, így a vizelés akadályozottá és fájdalmassá válik, és ehhez gyakran kellemetlen égető érzés is társul, és sokszor nem is sikerül a hólyag teljes kiürítése sem.

A prosztata jóindulatú megnagyobbodása (BPH: Benignus prostata hiperplasia)

A jóindulatú prosztata megnagyobbodás – amint az elnevezése is utal rá -, nem rosszindulatú betegség. Az idősebb férfiak egyik leggyakoribb problémája, amely az 50 év feletti férfiak közel felénél kialakul és gyakorisága az életkor előrehaladtával együtt járó hormonális változásoknak – elsősorban a megváltozott tesztoszteron szintnek köszönhetően – egyre nő. A panaszokat prosztata mirigyállományának szövetszaporulata, tömegének többszörösére történő növekedése okozza.

A BPH a kezdeti szakaszában nem feltétlen okoz kellemetlenséget, esetleg a gyakrabban jelentkező vizelési inger, az elakadozó, gyengébb sugárban kiürülő vizelet utal az elváltozásra. Kezeletlen esetekben a vizelet elakadása,nem teljes mértékű kiürülése illetve akár nem akaratlagos vizeletürítés túl azon, hogy rontja a beteg életminőségét, a hólyagban pangó vizeletben elszaporodó baktériumok húgyúti gyulladásokat is okozhatnak. A betegség körülbelül 30-40 százalékban jár panaszokkal, súlyosabb esetekben azonban beteg teljesen képtelen a vizeletürítésre, hólyagfala megvastagszik,a húgyvezeték és a vese üregrendszere kitágul, így károsodik. A húgyhólyag izomzata ilyenkor szintén elvékonyodik, hegesedik, tágulatok jelennek meg rajta, működése súlyosan károsodhat. A vizeletnyomás kifejti hatását a vesékre is, és veseműködési zavarokat is okozhat.

Az 50 évnél idősebb férfiak csaknem 50%-a küzd valamilyen prosztata problémával, azonban sajnos meglehetősen alacsony a panaszaikkal szakorvoshoz fordulók aránya, pedig a fenti betegségek egyszerűbb (laboratóriumi, tapintás- és képalkotó- és más műszeres eljárások általi) vizsgálatok illetve BPH szűrés révén feltárhatók, továbbá kiszűrhetők az esetleges súlyosabb megbetegedések is. Javasolt tehát az urológus szakorvos mielőbbi felkeresése annak érdekében, hogy megkezdődhessen az esetleges betegségek megfelelő kezelése.

A prosztatabetegségek kezelése

A prosztata megbetegedéseinek kezelése alapvetően a betegség típusától és súlyosságától függ.

A prosztata gyulladásának enyhítésére általában antibiotikumot ír fel a kezelőorvos. Az antibiotikumot bizonyos esetekben hosszabb időn át szükséges szedni, de a gyógyulást – az antibiotikus kezelés mellett –  megfelelő étrendbeli változtatások továbbá a prosztata megfelelő működését támogató gyógynövények, illetve az ezekből készülő készítmények alkalmazása is elősegíti.

A prosztata megnagyobbodását korábban kizárólag műtéti úton kezelték. Mára már rendelkezésre állnak olyan gyógyszerkészítmények, amelyek ezen betegség gyógyítását, tüneteinek mérséklését célozzák.  A prosztata daganatos megbetegedéseit specifikus onkológiai készítményekkel kezelik, azonban lényeges a korai felismerés, hiszen az idejében megkezdett terápia esetén várható nagyobb arányban gyógyulás.

Egyes gyógynövények jótékony hatást gyakorolnak a prosztata működésére, így kiegészítő, esetleg megelőző terápiaként bevethetők. Különösen a prosztata megnagyobbodása esetén bizonyulnak hatásosnak a különféle gyógynövényekből készített, általában szájon át szedhető készítmények.


Az UROHERB tinktúra prosztata bántalmakat enyhítő természetes összetevőkből álló  gyógyhatású készítmény. Hatóanyagai csalánlevél-, közönséges cickafark virágos hajtás-, nyírfalevél-, fűzfakéreg, héjnélküli tökmag-, orvosi medveszőlőlevél-, orvosi zsálya levél-,  és csalángyökér kivonatai, amelyeket a készítmény a hatás eléréséhez megfelelő arányban tartalmaz.

Javallatok:

  • prosztata bántalmak, így prosztata megnagyobbodás, gyulladás tüneteinek mérséklésére,
  • prosztata műtétek elő- és utókezelésekor a gyógyszeres kezelések kiegészítésére,
  • az éjszakai vizelés megszüntetésére,
  • vizelési nehézségek, fájdalmak enyhítésére,
  • a gyulladásos állapotból eredő tünetek csökkentésére.

A készítmény összetételét a népgyógyászatban évszázadok alatt felhalmozódott tapasztalatok alapján alakítottuk ki. A fejlesztése során figyelembe vettük, hogy számos fejlett országban régóta használják a standardizált, természetes, növényi eredetű készítményeket a gyógyszeres terápia kiegészítésére.

Az UROHERB – természetesen SEGÍT!

A kockázatokról és a mellékhatásokról OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!